Szandika nem túl szerencsés az autóvásárlásban, már több százezer forintot volt kénytelen autójára költeni. A VV4 plasztikcicája alig néhány hónap haknizás után egyik napról a másikra döntött úgy, hogy márpedig neki autóra van szüksége. Sajnos szakértő segítség nélkül ment el megvásárolni álmai autóját, így sikerült egy külsőleg kipofozott, ramaty állapotban lévő autót kiválasztania.
A lány elmondta, néhány nappal a vásárlás után elkezdett a kormány rángatni, így kénytelen volt autószerelőhöz fordulni, aki az átvizsgálás után megállapította, hogy az autóval átverték, és a futómű tropára van menve. Szegény szinte az összes keresetét az autóra költötte, hogy ismét használni tudja.

